Katona Judit
alt énekesnő weboldala

Életrajz

Szegedi Egyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Szegeden született. 1988-ban felvételt nyert az Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar ének-zene szakára, ahol Bárdi Sándor irányításával kezdte meg magánének tanulmányait.

1990-ben aktív hallgatója volt Keönch Boldizsár mesterkurzusának a Balassagyarmati Nemzetközi Zenei Táborban. Ez a találkozás hozta meg azt a lehetőséget, hogy az 1991/1992 tanévben a hollandiai Hogesschool Maastricht Conservatorium-ban folytathassa magánének tanulmányait. Itt nemcsak a klasszikus, romantikus és XX. századi dal és oratórium műfajban képezhette magát, hanem lehetősége nyílt a barokk éneklés alapjainak elsajátítására is.

Hazatérve felvételt nyert a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kar magánének-kamaraművész szakára, ahol előbb Sinkó György, majd D. Szécsi Edit növendéke volt.

1998-tól a szegedi Király-König Péter Zeneiskola magánének tanára.

2001-ben létre hozta a szegedi Harmonia Consort, barokk kamaraegyüttest, melynek nemcsak alt szólistája, hanem az együttes vezetője is.

Szegedi Egyetem Zeneművészeti Kar 2005-ben sikeres felvételt nyert a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kar énekművész szakára, ahol 2007-ben énekművész diplomát szerzett.

2000 óta rendszeresen koncertezik Magyarország különböző városaiban és külföldön egyaránt. (Spanyolország, Franciaország, Olaszország, Németország, Portugália). Számos filharmóniai hangverseny alt szólistája.

Repertoárjában elsősorban a barokk korszak, valamint a romantikus dalirodalom művei találhatók.  Egyre többet kérik fel XX. századi és kortárs művek előadására is.

Részletes szakmai önéletrajza pdf-ben letölthető innen.

Copyright © 2006 Katona Judit, készült az Art of Web műhelyében
XHTML ellenőrzés CSS ellenőrzés